Mikor az égben járó hold letekint a földre
És összegyűjti maga köré az összes csillagot,
Elmesélem neked abban a fényvillantó éjben,
Milyen mikor két szemedben égi tűz lobog.
Láthatatlan ragyogás az, mit nem lát csak a szív,
Mikor megcsillanó tükörképpel testillatot vonz,
És fellobbanó lángjának minden apró rezdülése,
Simogató szelíd szóként láz-csókokat ont.
Benne látom világomnak minden eltűnt álmát,
Melyek a tovaszálló évekkel végtelenben járnak,
S benne fedezem fel a múlt-mesékből kimaradt,
Legszebb ékként pompázó színes röptű vágyat.
