A kudarc mindig leszakít egy darabot a szívből,
Mely lassan roncsolódik, de annál jobban fáj
És hiába foltozzák sebét múltbéli emlékek,
Ha egyszer hiányzik belőle nem úgy dobban már.
Túl érzékeny a fájdalmasan felcsendülő szóra,
A sokszor átélt könnyekkel telt csalódásokra
S minden olyan gondolatra, mely bántó is lehet,
Mikor annak valós értelme már nem azt tudatja,
Mit a szem egy másik szemben álmaiként keres,
Feledtetve magával, hogy oly törékeny az élet,
Mert próbál úrrá lenni a rá váró nehézségeken,
De nagyon nehéz visszahozni a messzire tűnt szépet.