A hold kapujában várlak, némán, szótlanul.
Illatomról megismersz, mert szívedben lapul.
S onnan el nem illan, bármerre is járnál,
Mert bőrödhöz tapad minden mozdulatnál.
Csillagokból készítek éjkoszorút neked
S belefonok alkonypírból egy kóborló felleget.
Formálok hozzá egy fényes üveggömböt,
Melynek domború felszíne fényjeleket tükröz.
S abban látod majd két szemem könnyeit,
Amint a felsóhajtó vágyak harmatként pergetik
Hűvös tenyeredbe, hol gyöngyökké válva,
Szemedben lesz majd a nap ragyogása.