Egy szál vörös rózsa volt, mit búcsúzóul adtál
S a férfikönnyeidet, amik szirmaira hulltak.
Azt mondtad túl nagy a távolság közöttünk,
Már nem érzed hiányát a fellángoló múltnak.
Mit mondhattam volna, ha már nincs vágy sem
És rég eltűnt a szenvedély, csillogó szemedből?
Nem szóltam semmit, csak lehajtottam fejem
És tudtam búcsút kell venni e lidérc szerelemtől.
Éreztem ott jött el számomra az utolsó pillanat,
Melyben a lélek szelíd ereje úgy roggyant térdre,
Hogy a szív némán hallgatott, miközben megszakadt
És vért vöröslő kínját zokogva rejtette
a szárnyait kitáró lengedező szélbe.
Még őrzöm varázs illatát az elszáradt virágnak,
Még láthatatlan levelén ott csillog két könnycsepp,
Hogy fényével megőrizze a bennem élő érzést,
Mert bármerre is jársz, én csak téged szeretlek.
