Veled áttáncolnám életem hátralévő éveit,
Veled ezerszínű lenne a kristályba zárt tél,
Mert te kincsként őriznéd emlékeink képeit
És úgy óvnád szerelmem, mint szárnyait a szél.

Sokszor rádöbbenek, a napok gyorsan múlnak,
Talán egy perc az élet és aztán nincs tovább,
De amíg kezemben kezed, az idő bárhogy futhat,
Minden veled töltött szép nap –mosolyboldogság-

Te juttattál valós mesékbe illő gyönyörű tájakra,
Hol újra fiatallá váltunk, mint két bohókás kamasz,
S te tanítottál meg szenvedéllyel átélt forró légyottra,
Melyek szívembe vésték örökre a nyárillatú tavaszt.

Emlékszel az első randikor adott édes kusza csókra,
Mitől testünk megremegett és vágyunk útra kelt?
S arra a láthatatlanul megbújó ki nem mondott szóra,
Mely mindkettőnk tört lelkében megnyugvásra lelt?

Most így szép a jelen, melyből minden rosszat felejtek,
Csak a mának élek, járt utat hagyva minden érzelemnek,
Mert én minden távoli hangfoszlányban téged kereslek,
S amíg élek minden kapott pillanatban örökül szeretlek.