Kapitánynak ajánlva
Egy bölcs ember azt mondta valamikor régen,
Kétféleképpen élhetjük a mindennapokat.
Lehet magunkba zárkózva kiszáradt ajkakkal
Hallgatag csendben nézni a penészes falakat.
De lehet mosollyal is ébredni és úgy aludni el,
Hogy nem kell a zsebkendőt párnánk alá tenni,
Mert hiába futunk céltalanul nyomorunk elől,
Amit a sors megírt, annak úgy is úgy kell lenni.
Még megpróbálom összerakni múltam darabjait,
És kacagva hinni azt, hogy várnak boldog évek.
Még próbálom úgy élni az élettől nyert napokat,
Hogy elrejtse a bűnt, mivel másokat megsértek.
De néha túl nehéz üszkös romból házat építeni,
És fényesre csiszolni azt a vakhomályú üveget,
Melyből a rozsdásodó dacos düh savként marta ki,
A belévésett fájdalmamból eredendő régi énemet.
Mit tegyek, ha már a remény könnykudarccá érett
S az összeomlás határain kóborol a lélek ereje,
Mely napról- napra veszít abból a józan értelemből,
Mi valaha gondolkodó emberként hittel éltette.
