A tegnap is elmúlt. A ma sem lesz másképp.
Folytonos körforgása ez nappalnak és éjnek,
Melyben oly rejtelmesen tűnnek el az évek,
Sosem lehet tudni róluk, mikor hová érnek.
Napfény kellene már, tavaszt hozó friss illat.
Lenge szellő suhanása a kérges fűzfák alatt,
Mert attól rügyeket bontanának száraz ágaik,
És új hajtások nyílnának - miből levél fakad.
Nyár lenne jó. Vadvirágos. Egymásra boruló.
Akácba bújt langymeleg a télikertek mélyén.
S álmodozó tekintet, sok szürke pillantásban,
Mitől fénysugár éledne a kisírt szemek szélén.
Jó lenne még másik élet. Egy új, nem ez a régi,
Az újban talán lenne idő, hogy úgy szeresselek,
Ahogy mindig is akartam, őszintén és tisztán,
S miben megtehetném azt, mit most nem lehet.
Másik szív kellene, nem ez az elhasznált darab.
Azzal talán visszakapnám elmúlt ifjúságomat,
S abban te lennél majd az-az egyetlen egy ember,
Ki ünnepnappá varázsolná a mindennapokat.
