Ne szólj! Ne szólj! Égetnek a szavak!
Ájult perccé teszik a mosolygó időt.
Elvarázsolt álmaimból kilopják a mesét
És silány évvé gyűrik a valaha volt erőt.
Ne bánts! Ne bánts! Fojtó ez az élet.
Nem könyörül sohasem síró arcokon.
Lelketlen végrehajtóként kínozza a lelket.
Az sem hatja meg, ha éppen haldoklom.
Szeress, csak szeress! Maholnap már vége.
Itt a végállomás, nincs több jövőút.
Hiába kerülöm messze az iszapos mocsarat,
Minden megtett lépés mélységébe húz.
Vigyázz rám! Vigyázz! Nehéz a terhem!
Lábamon bilincs, kezemen kötél.
Szétfeszíti izmaim-e duzzadó fájdalom,
Melynek társává vált a rám szakadó veszély.
Fonj át csenddel! Élhető napfénybe bújtass!
Ne dühödj fel akkor sem, ha ártanak,
Mert mindig az a legnemesebb emberi érzés,
Mikor égig emeljük azokat, akik bántanak.
