Anyám egy tündér volt. Mesékbe ringatott.
Lázzal telt éjszakákon, vigyázta az álmom.
Két szemének tüzében örökégő mosoly ült,
Mely ráncot simított a szikár arcvonáson.
Anyám keze áldott volt. Puha és bársonyos.
Simogató selyemszál a göndörfürtű hajon.
Csitító kedves szó, mikor feleselt a kamasz
És megbántást okozott a fellázadt napokon.
Anyám szíve aranyból volt. Belülről fénylett.
Nekem tartogatta benne az örök szeretetet.
Anyám olyan asszony volt, aki sohasem sírt,
A legszomorúbb percében is velem nevetett.
Anyám sohasem ismerte a gazdagság örömét.
Szegényen született és szegényen halt meg.
De fehérgalamb lelke mindig úgy ragyogott,
Mint a legszebben kicsiszolt gyémántékezet.
