A napok olyan gyorsan leperegnek a hátralévő évekről,

mint a szétnyílt homokórából a szálló porszemek.

S én magamban roskadva figyelem, hogy halványul el,

minden kedves élénk érzés, mely hévvel égetett.

Még nem tudom, meddig dobog fáradttá vált szívem

és meddig vernek szabályosan azok a kék hajszálerek,

mik egyre jobban beszűkülnek a túlhajszolt élettől,

miben csak néha volt megadatva pár percnyi élvezet.

Ha tehetném, elűzném magam mellől a szikár arcú időt,

s pár percre gyermekszemmel nézném a törékeny világot,

ahol annyi kudarcot legyőzött az-az épelméjű értelem,

mely rongyos évek nyomorából szőtt királyi palástot.

Mára már elgyengült két karomból a végtelen nagy erő,

miről mindig hinni tudtam, hogy mindentől megvédhet.

Mára már elhalványult képek lettek a színes képzeletek,

s azok a tűzszárnyú szép szavak is gyertyaként elégtek.