Látod, már szelídebb
fénye van a nyárnak.
Lassan elfoglalja helyét
a rozsdabarna ősz.
Leveleket hullatnak
a színét vesztett ágak,
melyeknek egyik fele sárgult
másik fele rőt.
Suhanó szélszárnyakon
illan el az életünk,
a holnap maradványa is
köztes úton jár,
s mi oly nehezen fogadjuk,
hogy elfogyó időnkben,
végessé vált létünk
felhők fölé száll.
Néha arra gondolok
láthatom-e még,
ahogy körtefánkon ébred az
első cinke pár,
vagy csak odaátról figyelhetem
könnyfátyolos szemmel,
nincs már többé senki,
aki visszavár…