Az én apám
 
 
Daniela édesapjának emlékére
 
Az én apám

Rég volt apám, nagyon régen,
mikor ajkadról olvastam ajkamra
a rímekbe szedett szavakat,
melyek megtanítottak arra,
hogyan őrizzem meg
a belőled áradó szép beszédet
s gondolatokat.
Te voltál, ki hitte, hogy az életben
számtalan boldog perc vár rám,
mert kiérdemlem azokat, akkor is,
ha ezerszer térdre kényszerít a sors
és nem látom élhetőnek a mindennapokat.
Te voltál, ki kézen fogott,
ha járatlan ösvényre léptem
s lábam alól az ismerős utak
lassan mind elfogytak…
Te voltál, ki tervezgette,
titkokkal megálmodott álmaim,
miközben láthatatlanul követted
kamaszkori daccal megélt
botlásaimat.
Akkor sem szóltál, ha fájdalmat okoztam,
csak én láttam,
a szemedben megbújó könnyeket,
amik kitörni voltak készek,
de te a kiáramló cseppeket
gyöngyökké fűzted
és elrejtetted benne szeretetéhséged,
mit életúti ajándékként egy emberöltőn át
féltő szíved védett.
Míg élek apám nem feledlek téged.
Úgy őrizlek apró ráncokba gyűrődő
arcom vonásain,
mint a valaha kapott legcsillogóbb éket,
mert tudom, ha tehetnéd a legsötétebb éjre is
fényjelekkel vésnéd:
„Drága kicsi lányom, nálad különb embert
nem adhatott volna,
ez a szűkre szabott élet.”




Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=12419