Ne sírj,
ha utat tör a férfikönny
és mélyre sáncolt keserveit,
a hétköznapok saskarma
vállaidba vájja,
mert te akkor is erős maradsz,
ha összerogynak lábaid
és foszlányba gyűrt lelked hitét,
kiválasztott sorsjátékod
kártyán elodázza.
Ne sírj, ha Isten elfordul tőled
s nem követ abba az irányba,
hol tervekbe ölelted
otthonod és házad,
mert hidd el, félútról úgyis visszatér,
hogy letörölje homlokodról
a vércseppekre bomlott
sejtpusztító lázat
Te ne mutass gyenge jellemet,
lanyhuló erőt, akkor sem,
ha ajkad bilinccsel zárja
az orkánként szédelgő
szélvészarcú bánat,
s ha a kíméletlen sors,
savba mártott kínnal sebzi
őszidőkbe öregedett,
vertvesszőjű hátad…
Ne sírj, ha a kegyetlen valóság
kígyóméreggel itatja a szíved,
és ráncokká gyűri életmentő kezed,
mert akárhogy földbe döngöl
ez a hazugarcú világ, hinned kell,
hogy a szív körül résen álló erek,
ösztönükkel védenek meg,
minden eltorzult ütemmel dobbant
élni vágyó jelet…