Szavakat próbálok mondatokká fűzni,

versekké formálni a gondolatokat,

azért az érzésért, mit tőletek kapok,

tőletek, kik széppé teszik a mindennapokat.

Már jól ismertek engem s azt is tudjátok,

számomra egy dolog szent, az igaz szeretet,

mert azt hagyta rám örökül drága nagymamám,

ki égig emelt azért, hogy boldog lehessek.

Megtanított arra, szeretni azért jó,

mert viszontszeretnek majd az emberek,

s nekem ehhez nem kell sokat tenni,

csak írni kell, írni a lélekverseket,

hisz a széparcú szavakból vígmosolygás árad,

derű és kacagás, ott is, ahol könny van,

ahol a bánat ura győzelemre vágyik,

mégis rabszolgává válik a reménykeltő harcban.

Ti csak fogjátok a kezem, el ne engedjétek,

szeressetek úgy, mint azok az emberek,

kik már csak égi útról figyelik, hogy töri a lánc,

a sokszor térdre rogyó vándorlépteket.

Isten keze rám simítja kezeitek lágyságát,

s azok felszárítják arcomról a páracseppeket,

így minden egyes napon, minden egyes percben

egy világnyi szeretet kapó költő lehetek,

kinek az élete attól lesz teljes,

hogy ti kedves olvasók

megkedveltetek