Párbeszéd 3
- Beszélnünk kellene, nem gondolod?
- De hiszen beszélünk.
- Igen. De most talán úgy kellene megpróbálni, hogy odafigyelve egymásra!
- Eddig is úgy beszéltünk, nem?
- Nem. Eddig csak meghallgattuk a másikat. És elmondtuk a magunk dolgait.
- És most? Hogyan másként?
- Talán…
- „Talán” másként?
- Nem. Valóban másként. Hogy a mondat egészére, és nem csak a szavakra.
- És miről beszéljünk?
- Mindenről.
- Mindenről?
- Igen. Mindenről. Tabuk, falak, búrák és páncél nélkül.
- Őrültség. Senki nem képes teljesen védtelenné vetkőzni!
- Akkor talán kezdjük ezzel. A félelmekkel.
- Nem félsz?
- De igen. És éppen azért akarok beszélni róla, hogy elmúljon.
- Attól, hogy kimondod, elmúlik?
- Nem, nem ATTÓL fog elmúlni, hogy kimondom. Hanem mert ki merem mondani.
Mert fel merem vállalni a félelmeimet is.
- Szerintem a félelmeit mindenki fel meri vállalni!
- Tévedsz! A legtöbben még önmaguk előtt se!
- Ez gyávaság?
- Talán nem. Talán csak megalkuvás. Talán a bizalom, az önbizalom hiánya.
- Te biztos vagy magadban?
- Magamban igen.
- És mégis félsz?
- Igen. Mert benned nem vagyok biztos.
- Miért nem?
- A félelmeid miatt. A be sem vallott félelmeid és a bevallott félelmeid miatt.
- Honnan tudod, hogy vannak be nem vallottak?
- Látom és érzem rajtad. Ismerlek.
- Nem hiszem.
- Tudom, hogy nem hiszed. Mert félsz kitárulkozni is. Félsz, hogy sebezhető leszel.
- De ha ismersz, akkor mégiscsak kitárulkoztam!
- Nem. Csak engedted, hogy jobban beléd láthassak! Ez messzi nem a kitárulkozás!
- Igen. Azt hiszem igazad van. De csak azért nem, mert te sem.
- Ezt honnan tudod?
- Csak gondolom, nem tudom.
- Csak félsz, hogy te jobban ki fogsz nyílni nekem, mint én neked, és ez által
sebezhetőbb leszel. Erről van szó, ugye jól gondolom?
- Valahogy így…
- Ne mondd, hogy „valahogy így”! Vagy a konkrét dolgok felvállalásától is félsz?
- Nem. Csak bizonytalan vagyok.
- Nem csak bizonytalan vagy!
- Hanem?
- Hanem már-már gyáva is!
- Ez így nem igaz!
- Ez így? Nem igaz, hogy most is a kibúvókat keresed!
- Nem azt keresem.
- Hát mit?
- Önmagamat.
- Önmagadat? Megsúgom neked, itt áll előttem, ne keresd. Csak vállald fel. Hogy
az vagy, aki vagy. Nem jobb, de nem is rosszabb.
- De félek!!
- Na végre! Legalább már elismered! És mitől félsz?
- Attól, ha kiderül a gyávaságom, már nem fogsz szeretni.
- Bolond vagy.
- Tudom.
- Ne csináld, kérlek!
- Mit ne?
- Egy pillanat alatt bezáródtál, és az önmegadás álcája mögé bújtál vissza! Folytassuk
onnan, hogy higgy nekem. Merj hinni bennem. A szerelmünk erejében.
- Én hiszek, csak…
- Nincs csak! Nincs magyarázat és kifogás. Szeretsz?
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. Elhiszed?
- Elhiszem.
- Nem félsz, hogy esetleg nem is igaz, hogy szeretlek?
- Nem. Tudom, hogy igen.
- Mit gondolsz, én is hihetek abban, hogy szeretsz?
- Igen.
- És miért és mitől kellene ebben olyan biztosnak lennem?
- Mert…
- Mert?
- Mert hiszel bennem.
- Igen. Annak ellenére, hogy te nem hiszel magadban, nekem hinnem kell benned.
Értem. Nem érzed ennek az ellentmondását?
- A szerelmemben hiszek. És tudom, hogy…
- Igen?
- Tudom, hogy szeretni is foglak.
- Tudod… Tudod, én azért félek…
- Mitől?
- Néha tőled.
- Félsz tőlem?
- Igen. A félelmeidtől.
- Te félsz az én félelmeimtől? De így az én félelmeim a Te félelmeiddé lesznek!
- Úgy van.
- Akarsz beszélni róla?
- Talán. Majd. És talán majd másként. Talán ha kevesebb lesz benned a félelem.
És akkor bennem is kevesebb lesz a félelem.
- Szerinted lesz ilyen?
- Kell, hogy legyen. Ha odafigyelünk egymásra, kell, hogy legyen. És ha bízunk
egymásban. Te épp úgy bennem, mint én benned, és önmagunkban.
- Próbáljuk meg így, jó?
- Nem. Nem jó! Nem próbálni kell! A próba semmit nem ér! Nem szabászat
az élet. A próbának nincs értelme. Csak ha tesszük!
- Értem.
- Ha csak próba, akkor el se kezdjük! Ha nem vagy képes tenni, csak próbára
futja, akkor ne fogj bele. Az csak újabb félelmeket generál!
- Igaz. Abból meg így is van elég már.
- Így van. Igazad van. Jó, hogy beszéltünk róla! Most… könnyebb.
- Mi könnyebb?
- Hinni magamban. Magunkban. A párbeszédben! Mindenben.
- Igen, ez az! Hinni a MINDEN-ben!
- Ne rohanj. Csak kicsit lépj előre. Akkorát, hogy ne félj a következő lépéstől.
- Segítesz most is?
- Ugye nem komolyan kérdezed?
- Nem. Csak olyan jó volt nem félni a választól.
- Javíthatatlan vagy! De én így szeretlek!
- Én meg úgy szeretlek!
- Félelmetes.
- Micsoda?????
- Hogy mennyire elrohan veled az idő.
- Már megijedtem.
- Gyáva kukac!
- Te meg randa ijesztegetős!
- Mondd, hogy szeretsz!
- SZERETSZ!!!
- Lüke.
- Holnap? Ugyanitt?
- Holnap ugyanitt.
|
|