Akkor reggel...
Mert a legnehezebb dolgok valamiképpen
mindannyiszor magtaláltak. Engem, Téged.
Téged azért, mert velem voltál, meg azért,
amiért nem lehettél velem. És tulajdonképpen
engem is mindig ugyanezért, ugyanekkor.
********
Akkor reggel… egy elnézett menetrend, egy lekésett
vonat, egy köddé váló első randevú. Lemondó hangod
a telefonban, miszerint nincs baj, majd talán egyszer,
egy másik alkalommal! Hiszen nem lehetett az most
olyan nagyon fontos, hogy itt legyél, ha még ott vagy!
Aztán csak a szerencsén múlott. Hogy mégis, és mégse!
És vártalak és vártál. Nem lett vége, mielőtt az egész
elkezdődött volna. Szeptember volt. Szeptember vége.
Akkor délelőtt… ruhád a szélben… hangod zenélt…
lépted léptemre felelt… a kápolna és a romok között
csók és szerelem éledt. Százéves fák alatt a padon…
Szemed ragyogása… Egyetlen lettél mindenek fölött.
|
|