Ligeti Éva

Téli ború


Kaján mosolyú az utca,
megcsúszik rajta a lépés,
latyakba folytja a foltot
s követi baljós kísértés.

Sárba ült tócsa fintorog,
sápadt Hold lubickol benne,
felszíne furcsán imbolyog,
mintha csak egy lavór lenne.

Tocsogó hótalan határ,
árokba boruló sejtés,
tovaszáll megriadt madár,
s felhőbepólyált felejtés.

Ködöt fúj az égi-sárkány,
megtorpan minden mozdulat,
elhomályosuló ármány
titkot erre már nem kutat.


2009-12-11