Előfurakodott a pihenő föld, kibújt a hó alól, olyan hirtelen, eddig szusszanni sem tudott nyugodtan, átgázolt rajta az idő. Mindenen kopottas homály ül, vízben tocsog a járda, az út, a táj. Csatakban csatázik összeaszott hófolt - törődött testtel vergődik vérében - helye, csak ázik... Fuldokolva nyeli könnyeit a rét, mint koldus, ruhája szakadt és foltos a dombtető, a hegy. Sóhajt a nyomor - komor világ ez... s kissé hóbortos.
