Bolondos tavasz szédeleg, szél szalad kerge por elől, szavamra mondom, isteni, hogy Nap virít kelet felől, közelbe, s távol semmi más, mi láthatóan érdekes, tucatnyi szemét vánszorog – a lustaság kivételes.
Közel a Tisza, parttalan, árad a vize szüntelen, kibomló haja szőke még – medréhez olykor hűtelen, hullámok habja gyöngyszerű, sorsszerűn hullik szerteszét, felkavart mélyben háborog, mint aki most veszti eszét.
