Lelkemtől…lelkedig

A hold  sápadtan bújik meg
őszi éjen felhő paplanjában,
árnyak lapulnak az utcák falán
az éj sötétje lopakodik lomhán.

Tompul a zaj, csendesedik a város
lelkemmel a csillagok közt járok,
Lelked keresi az égi csillogásban,
titkon remélve, hogy megtalállak.

Míg lelkem…lelkeddel ölelkezik,
szemünkben a fény opálossá válik,
megnyílik az érzelem csatornája,
pereg a könnyünk arcunkat áztatja.

Szeretlek,- e szó elhagyja az ajkad,
s ettől szívem hangosabban dobban,
Csillagom lettél, boldogság lámpása,
titkunkat őrizzük lelkünkbe zárva.

2009.09.14.