Úton

Távolban fehér turbánt öltöttek a hegyek,
a fák hófehér csipkés köntösben pompáznak,
az út-menti bokrok piros bogyóit dér csípte,
a szél fehér fátylat lenget az út felett.

Varjú rebben a közeledő zajra az ágról
elrugaszkodva szárnyával hó port szórva,
nyomában fénysugár fáradtan vergődik át
a hó súlya alól megnyíló ágak közül.

Piszkosszürke felhők,mint gubancos
vattacsomók lógnak az égen komoran,
reménytelen borongós hangulatot idézve
a még erejét fitogtató  kései zord télnek.

A füst tarajos felhők mélyen leereszkedtek
közeledve messzeségéből az idők kanyarulatából,
misére hívó harangszó hangja kondulva hal el,
süllyedve-emelkedve nehéz himbálódzással száll tova.

Jajgató hideg havas-kása veri a zsalugátereket,
füstkarikákat lövell a távoli falu fölé
a fehéren meghúzódó zsindelyesek kéménye,
közben a vándor pattogó fahasábokról álmodik.

Öreg este lett,csillagos csend lepellel a tájra,
nesztelen léptekkel osont a házak közé az éj,
hó pórból öltött köpönyeget,úgy sétál végig
kelletve magát a néptelen utcán a szél.

majd fut-fut a dombok mögé sebesen,
valahol ablaktáblákat verdesve recsegve,
hol megpihenni készül a nap az ég alján
vörösre festve útját a föld horizontján.

Harkány –Pécs 2010.03.06.