Hang nélkül,- elmentél !

Elmentél, - kertünk kapuját dühösen vágtad be magad után,
vissza sem néztél,- hogy vajon valaki áll-e ott szomorúan?
- és döbbenten néz arra a pontra ahol még az előbb
ott voltál,- a  kedves bájaddal s igéző mosolyoddal.
Talán így lett jó?- vagy mégsem ez a megoldás?
Csak a szavak hozták közel a két forró vágytól izzó lelket,
meg sem ismerték a bársonyos simogatását a másiknak,
a mindent akaró s követelő testi vágyat kettejük közt.
Most alkony borult a kert bokraira, pihenő padjára,
mező összes tarkán nyíló vadvirágára,ahol gondolatban
oly sokat heverésztünk egymást átölelve önfeledten.
Csakis a hold komor arca világít a sötétben a vízparton,
midőn elképzelt nyár esti utunkon magányosan járok,
nem csillog az ezernyi csillag a lágy fodrokon.
Már nem ismerhetem meg milyen is lett volna,
vállad átölelve s szíved hangos dobbanását  ha hallgatom,
s nézem,hogy minden levegővétellel táncot jár
könnyű nyári ruhád alatt melled gyönyörű két halma.
Ajkaidról már nem lophatok csókkal mézet soha,
s nektárjának ízét sohasem érezhettem meg számon,
maradtál mi voltál egy befejezetlen csodás álom…

Pontos dátuma nincs
Szeged