Mikor lehull

Hadd nézzelek most élvezzem a percet,
mikor még blúzod s nadrágod mindent elfed,
oly szép vagy mikor lassan leengeded,
mint a napfény mikor átnéz a fellegek felett,
nyak,váll s ami most majd előkerül,
bűnös vágyam már vele repült.
Most gombold lassan blúzod kedves,
amit az rejt,- engedd át szememnek,
hulljon földre,lassan ereszd le.
Old meg csodás halmaid rejtő kapcsot,
csókolhassam a két érett bimbót,
Válj meg utolsó csipkédtől tárd fel magad,
mert vágyom rá,hogy kerted kutassam.
Engedd,hogy szabadon fusson kezem,
hadd érintsen hol a két comb egybe kel,
az édent, amelyet bejárok csókjaimmal,
Gyöngyök, parányi csillagok csillognak
ez a legszebb ékszer,s ami ragyog rajta.
Szemem már oly sokszor eltévedt s ott ragadt,
meztelenséged újra s újra vágyra hajt,
Ölelj át, simulj hozzám érezzem illatod,
vonj magaddal az ágyra,legyél takaróm.
Tárd fel magad, fond körém combodat,
az ördög itt incselkedik a kertek alatt.
Nem bűn az mire két szerető lélek vágyik,
pörére vetkezve hófehér bőre világít,
utat mutat a sötétben a szenvedélynek,
a gyönyörök kezdetének és a beteljesülésnek.

Szeged,2010.09.26.