Hozzád bújnék

Hozzád bújnék érezni illatod,
Hajadba túrni,
csókkal csüggni ajkadon,
táncot járni nyelveddel,
érezni ízét az epernek.
Nyakadnak ívét s édes pihéjét,
végig csókolni s érinteni
mellednek csöppnyi bibéjét.
Szinte fáj,ahogy perzsel a vágy,
minden éjszaka gyötrelem,
nélküled  már.
S mikor végre eljő a nap,
és csak a szerelem lesz a tanú,
nem kérek tőled túl sokat,
csak nézz rám,
és küld felém mosolyod,
mikor kezem – kezedbe
belesimul.
Hadd gyönyörködjek benned,
aki a legszebb vagy talán,
mint a májusi orgonavirág,
tavasz hajnalán.
Borzongva várom
a hajnal első napsugarát,
az ablaktábla résein szűrten,
megtörje a félhomályt,
s játszon vidáman,
mint egy pajkos gyermek.
Az ódon szekrényen, az óra
ütésére a szemed rebben,
félkönyéken találsz,amint
csodálva kutatom arcod,
- mit álmodhattál?
s vajh’,
mit rejt a rajta átsuhanó
mosoly.
Szemed tágra nyitod,majd
hunyorogva rácsodálsz a reggelre,
ajkad résnyire nyitod,
a reggeli csókot keresve.
Gyere kedves suttogod,
borzongok,ha nem ölelsz át engem.
Köszöntsük a hajnalt,
tűzben égő tánccal
legyen ruhánk csak a
fény és árny váltakozása.

Szeged,2010.10.12.