Földön

Földön hever a lélek tiporja a gaz,
pince mélyére költözik, de marja galádul
tőle az agy minduntalan görcsbe rándul.

Miért mért ránk a teremtő ily kínokat,
mikor hallgatja meg fohászainkat
sercen a kanóc a gyertyán s cseppen is.

Sötét van csak a csekély láng imbolyog,
görcsbe rándul a kéz ökölben a marok,
amely máskor simogatott, most ütni fog.

Gyöngy csörren a kézben imát mormol a száj,
égre emeli tekintetét az elnyomott világ,
kiút csak egy, ha lobot vet a gyertya láng.

S aki a pince mélyén zsolozsmát mormolt,
kínját meggörnyedt hátán némán cipelte,
szíve bánatát panaszolni csak suttogva merte.

Vigyázz!

Perzsel rónát és felégeti a kevély zsarnokot,
gyöngysor helyét felcseréli az ébredező jog,
nem hagy belőle egyebet csak üszkös csonkot.

Helyén az új élet földbe rejti a magot,
a vakító fény a komor fellegeket elkergeti,
felszabadul a lélek s porrá ég a gaz lator.


Szeged,2011.08.08.