Ma reggel láttad, Kedves, ránk köszönt az ősz.
Tegnap még sok száz pajkos napsugár szaladt
játékos kedvvel hívva, jöjj és kergetőzz
velük a zöld füvön, száz éves fák alatt,

fényujjaikkal édes ajkadon mosolyt
varázsoltak, űzve a gond árnyékait,
nevettél, míg arany színekkel körbefolyt
a nyári béke. Látod, most az ősz van itt.

Már éjjel, hogy a rőtszín mintás ágyneműt
húztad, és friss hűvössel roppant a szövet,
tudtam, az elmúló nyár őszi csendbe hűt,
majd tiszta szél simítja fáradt szívemet,

ahogy a hajnal lassan, megborzongva kél,
ablaküvegre tűz egy ázott levelet,
kipp-kopp-cseppek, elmúlásról mesél
az ólom-égből sok száz apró üzenet...

Láttad? Az ázott utca túlsó oldalán,
barna kalapban, két rozsdás ág között...
Ha úgy akarja, majd megláthatod talán.
Az ősz, igen. Itt volt, hajnalban ránk köszönt.