Lám így illesztett rám a szürkület
farkat, patát, két hatalmas fület
mit szél hegyez,
s arcomon két óriási orrlyuk...
ha nem figyelek, elfújok egy borjút,
nehéz sor ez.

Seprűszőrű szempillám, ha rebben,
barna szem nem nézhet ennél szebben,
pedig talán
elmondhatná vágyaim az elme,
ha álomképem bárkit érdekelne
ólam falán,

de őszi lucskot csöppentek magam
alá, s a nyár most marha messze van...
pardon, tehén,
(vigyázni kell mit mondsz ahol lakol
ha társbérlet a jó meleg akol)
más volt, nem én...

bosszant a csend, a súlyos trágyaszag
alá szorul minden nagy gondolat,
hallgat, kivár,
mert lesz idő, mikor majd elkiált
egy végtelen tudású nagy iá-t
ha már szamár.