Öreg kutyám, ha néha látlak a kert legrosszabb szegletén, tudom, ez már csak kósza árnyad de rád füttyentek, s kezdeném a játékot, okos szemedben látom, hogy fáj, hogy elfeledtem velünk töltött ezer napod. Te elmentél, s én itt vagyok a kert sarkában, hol az árnyak lassan fényekké oszlanak, lehet, most vagy a boldogabb, de minden éjjel visszavárlak, hogy árnyjátékunk mit jelent... s csak elmúlást nyüszít a csend.
