Bussz
Kárón-morajjal futja reggelét
a Nagy Közút, a flaszter istene,
prüszköl, ha fáj, de húzza, húzza még
s ha gyomra megtelt, akkor sincs tele,
te ácsorogsz, vagy ülsz, ha rázatod
háromszázhúszért ezt a kis szakaszt,
végálmodásig mennyi bánatot
vehettél volna, már ki tudja azt...
üvegkalitka, piktogram-bazár
taszít amíg a rend-menetbe tört
apró betűs a végtelenbe zár,
és újra visz körforgalomba kört,
feltűnik és a homlokát lesed
tiéd-e már, vagy ölbe mást fogad,
a délibáb új számokat remeg,
pettyekbe rótt végállomásokat,
igen, remény, a gázolajszagot
úgy szívod, mint a lágy ambróziát,
csőre csavart kezedben bízhatod
a városon magad vonszolni át,
s ahogy dalol és közben bélyegez,
harap a gép, narancsszín kis tikett
utolsó útja lesz, a sorsa ez,
de elvisz még Lackókat, Pistiket,
és megy, megáll, kidob, és újra tölt,
előtted út, hátul korom, - korod;
a tempódat piros és sárga-zöld
adja alád, hiába átkozod,
hát bussz, ha másképp nem jut út alád,
kihagyni kár, ha elrepít a kék,
időbe, útba szárított imád
kettes ülés vasába rejtenéd,
micsoda nappal, micsoda éjjel ez
... és jelezz...
Kárón-morajjal futja napjait
a Nagy Közút, a flaszter istene,
a por nyomorból kér, ne hagyja itt,
ha gyomra megtelt, akkor sincs tele,
s te ácsorogsz, vagy ülsz, ha rázatod
háromszázhúszért ezt a kis szakaszt,
végálmodásig mennyi bánatot
vehettél volna, már ki tudja azt...
|
|