Ráfeszül a fáradt, esőverte csend
a fémízre nyelvemre száradt számban.
Minden jó talán a tengerpartra ment;
engem itt fog az elvbe fáradt számtan.

Húzni kell, ha térdig esővízbe ver
a ma, vagy lángvörösre süt a holnap,
húzni kell, szorít a tánc, tudod, haver,
a válladat rogyásig megpakoltad,

úgy futnál, mint rég, a lépted száz öles,
álmaidban, éjjel könnyedén veszed
a távokat, de csitt... a fény kis titkaidba les
száz szemével, és elveszted az eszed,

húzni kell! esőben, sárban, napra nap...
s nézem csak ahogy te, sors, továbblököd
a hitbe; lesz még egyszer sokkal boldogabb,
a könyvelőt, postást, sofőrt, virágkötőt...