A minden mögött a semmi lakik,
mély csöndben lesik meg kis valakik
hogy szív a semmi kürtője mindent,
és hogy lesz mindenből semmi itt bent.

A semmi is vezet valahova.
Ebben sincs semmi, de semmi csoda,
pedig azt várnád, a végtelen
osztozik ott benn sejtjeiden.

Nyolc mécses pislákol asztalomon,
kezemmel egyenként körbefogom
lágyan meglibbenő fényeiket.
A semmin keresztül küldöm neked.

A minden szélén megáll az idő.
Ma senki vagyok, s a fejemre nő,
nem győzöm nap, mint nap meghallani,
hogy harsog, tép szét ezer valami.

Remegő csend, apró fénybuborék,
szállnék a semmin, de nem, nem, ma még
csak nézem az ingó kis lángokat.
A semmin túl majd a minden fogad...