A lovag szerelme
A lovag szerelme
Végvári hegyek közt egy kóbor lovag poroszkál.
A csatából tért meg… Vértje horpadt, kardja csorba.
A honért, s a királyért talán meg is halt volna,
hiszen száz csatát megjárt, s küzdött, mint egy oroszlán.
Vitézek százai estek el, az évek során,
de Ő tudta , hogy álmát nem adhatja fel soha,
s vissza kell majd térnie honnan elindult, oda
hiszen naponta száll felé rettegve a fohász.
Báró leánya várta, a hős vitéz meg tér-e,
ám titkon nem csak Ő leste naphosszat az utat.
Bár dölyfös urának tilalmát szenvedte érte.
Szeplős cselédlány kiért a lovag eljött újra,
s int a vár urának, kardod tedd le, lépj most félre,
király áldotta arám, s kezét a lánynak nyújtja.
|
|