énekel Cseh Tamás
a felhők oly alacsonyan jártak.
lábukon kopott cipő.
kabátjuk zsebében Budapest térkép.
akadt akinek itt volt a lakhely,
van, akinek itt kezd a jövő.
a Normafánál osztálykirándultunk.
mi, a kommunista ifjú remény.
és rájöttünk végül arra,hogy
a földrajztanárnő szoknyájában
él a lét, ami igen kemény.
a Fehér babákkal együtt
fürödtünk mi sáros partokon.
a Krakkói gyors átszáguldott rajtunk
sörízű, foltos abroszokon.
velünk volt, mint sziámi iker,
a zagyva történelem.
próbálta ránktukmálni, hogy
ki az, aki sántlt,
és ki az, aki fut velem.
a Keleti pályaudvar koszos,
amolyan százedelő.
esszük a szalámis zsömlét,
ami a letűnt korból jött elő.
a versekben voltak itt költők,
számuk az egekig ér.
Petőfi, Ady, vagy
a Willam Shakespearenek nevezett
ravaszdi költő tünemény.
Antoine és Desire kabátzsebében
dohány maradék.
felhúztuk Icát a negyedikre,
ittléte öröm-hozadék.
harcoltunk mi a háborúban,
akkor még csak Nagy Háború.
integettek helyettünk bajszosoknak,
borúra jött megint ború.
átéltük mi együtt a múltat.
Te csak úgy mondtad,
nekünk hegyes volt fülünk.
nevettél: legyünk indiánok!
kiáltottunk: jövünk, jövünk.
énekelsz tovább az Égben.
szájad szegletén félénk mosoly.
csak a cigaretta hamvad el,
de füstje a Földnek is szól.
nem mentél el mitőlünk,
csak pihensz a felhők ölén.
Antoine, Desiré, a házmester,
a többiek, és Te meg én.
|
|