lehullottam ím a vízbe én,
csak nem tudom azt, hogy
ez hiba vagy, erény,
lényeg, hogy most éppen lebegek
a vízfelszín alatt, és az iszap felett.

nekem is egyre hosszabbak a telek,
szerencsére egészségem rendben,
és minden hajnalban pontos időben vizelek,
memóriám azért néha felejt,
különösen, ha száraz torkom elejt
néhány kortynyi feledés-látszatot,
melyet tűnt idők asszonyai róttak rám
itt hagyva csapot, s papot,
és vittek ők, amit csak lehetett,
meghagyva lecsupaszított, kongó-léptű éltemet.

látásom mndíg is rövid volt,
és nem érdekelt, hogy ki a barát,
és ki az, ki csak volt,
tettem a dolgom, jól, rosszul,
sokszor egy lyukas garasért, ahogy csak lehetett,
ezért is nem töltöttem a Holdon
Föld-nézőbe hosszú heteket,
és maradt a jussom néhány vers.
mely semmit sem ér,
ezért nem kerül az asztalra sem bor, sem kenyér,
de talán halló füledig egy halk hangig elér.

most tehát, éppen a vízben lebegőben vagyok,
gondjaim nem kicsik, de elég nagyok,
ezért hallgatva a víz sustorgását, néhány
bugyborékoló szót részére ráhagyok.
eddígi létem tanulságait az iszapba mélyen nem teszem.
talán még maradt annyi eszem, 
hog tudjam, hogy mit, hol rontottam el,
és tudjam, hogy a friss levegő
nem a mélyben, de a "föntben" szelel.

meg eldöntöttem, hogy milyen gyümölcs vagyok:
egy párosszárú cseresznyének a felkerüléshez
az esélyei igencsak nagyok.