Egy éve már, hogy elment a fiú.
Indult a Mennybéli gyors.
Sörfoltos abroszon csillant a Holdfény,
és szólt néki a hálátlan Sors.
A Fehér babák többé nem integetnek,
üres a pályaudvar, a Keleti.
A csended tényleg a csend lett,
halló! van-e odafent valaki?
Átjárhatatlan dzsungel a város,
ez lett a hetvenes évek béli Budapest.
Ica még mindíg a negyediken van,
kezed képet már többé sose fest.
A Normafánál elszáradtak a virágok.
nyugdíjba vonult a nagy Ő.
Blúza nem izgatja a sok srácot,
megöregedett a földrajz tanárnő.
A lányok még mindíg oly szépek,
de mindegyik valakié.
Még szerencse, hogy a rendszerváltás után is
él köztünk sok Fáskertiné.
Lassan eljön a mi időnk is,
mint ahogy mindenkié.
Megyünk fel utánad az Égbe,
a házmester, én, Antoine, és Desiré.