Az udvari bolond búcsúja

Felséges Asszonyom!
Eljött hát a végső óra!
Ma lépek fel udvarodban
utoljára a dobogóra.
Ennyi időre szóltak a
papírba foglalt szavak,
határnapot hoszabbítani,
lehet, de nem szabad.
Tisztem szerint megpróbáltam
arcodra mosolyt csalni én.
Voltam lágy hangú énekes,
vagy bukfencet vető legény,
Festettem Neked szebbnél-szebb
színes képeket, és ha kellett,
arcodról töröltem szerelem könnyeket.
Nevetett rajtam alattvalóid egész sora,
tudod, én voltam az ügyeletes ostoba.
Ha kellett, tótágast álltam.
Feje tetejére állt akkor a világ.
Mégis én voltam a tisztánlátó
képzeletbeli király.
Esetlenül táncoltam a
nagy terem közepén, ez volt
az egyik vidám attrakció....!
....most már elmondhatom,
közben ábrándoztam én,
hogy karjaimban tartalak,
Te ott táncolsz velem,
forgunk körbe-körbe,
és nincs más,
csak mi, és a terem,
a fények halványulnak,
halkul a zene,
kezembem eltitkolt álmom keze,
testünk egymáshoz símul,
mint kik hideg télben együtt fáznak,
vagy langy esőben nevetve áznak,
és tested illata öleli esendő testem.......,
......... ne haragudj, kérlek,
itt már majdnem túlzásokba estem,
megkaptam bérem, mely harminc
ezüst pénzt számlál, élni kevés,
de több az éhhalálnál,
ezért szét is osztom azt koldúsok között,
legyen gyomruk egyszer ünnepbe öltözött,
én meg maradok magambam szívemnek koldúsa,
ki előtt újra megnyílik a vándorlás úta,
és vár reám egy újabb királyi porond,
ahol megint én lehetek a kinevetett
udvari bolond.

u.i.: ha egy-két tréfám tetszett,
és értékelted néhány szép rímemet,
párnád alá rejtve megtalálod
következő, biztos posta címemet.












Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=13021