a béka monológja
látom hercegnőm, hogy a te arcodon
is árkokat hagytak a tovaszállt évek.
hajad megőszült, felszedtél pár kilót,
idegeid megviselte ez a faramuci élet.
azért döntő célod nem adtad fel,
mire egész életedben olyan hőn vártál,
hogy hosszú, hiábavaló várakozás után
fehér fátyolra cseréld fel fakuló pártád.
itt ülök előtted, szemem tágra nyitva,
oly izgatottan figyelem minden szavad.
az izgalomtól nehezen veszem a levegőt,
széles mellkasom majdcsak kettéhasad.
gyönyörű hangomon hozzád énekelek,
így trillázok neked sok-sok édes bókot,
teljesítsd szép álmaim, melyek visszatérnek,
és nyomj kobakomra egy cuppanós csókot.
jutalmad megkapod, deli, fess herceg leszek.
összebújunk hevesen, testünk sem marad léha.
hullámzik a csónak a tó tetején, majd rájövünk,
hogy én vagyok egy egyszerű, szerelmes béka.
|
|