Az Idő csomagolja be a sok-sok évet,
mit töltöttünk együtt kopott padokon.
Épül majd belőlük egy-egy jövendő élet,
mikor sétáltunk együtt utcán, és sarkokon.

Terveztük akkor azt, hogy majd jó lesz,
együtt tanuljuk, mi az a jövő.
Lesznek gyerekek, unokák persze,
és mindegyik velünk, mellettünk felnő.

Ezek voltak azok az álmok,melyet
elvittek évek, vagy egy gyors pillanat.
Kacagtak bennük az elképzelt vágyak,
és nem hittük, hogy belőlük semmi nem marad.

Még emlékszem szátok ízére,
mely méz volt , hol eper, vagy büdös bagó.
Fedeztük fel buzgón egymás testét,
és rájöttünk, hogy kinek hol, és mi az, mi jó.

Már csak az emlékek maradtak meg nékünk,
mindegyikük a kamra polcon egy üveg befőtt.
Te is elraktad rendben, meg persze én is,
és közben egy csapat gyerek szépen felnőtt.

Bennem vagytok még gyönyörű lányok.
Sóhajtástok sok lepedőre írt emlékirat.
Hiába rohantak el a sietős évek,
lábnyomuk a lelkemben megmaradt.