Nem sajnálom az elfogyó tűzifát!
A máglyába rakott hasábok tüze
sugározza rám az ősi mágiát
legalább még ma egyszer...
még egyszer, utoljára!
Szálljon fel kéményem sűrű füstje
és telepedjen rá a tájra,
köhögtesse meg az errejárót cudarul!
Hadd lássa, nem bánik a fával fukarul
a vén zsivány, ki most bőszen
egyre csak rakja, rakja még...
s ha már mindene a  tűzön ég,
hát odaveti rá versét is dacosan!
Ha versemet nem könnyezték meg
a fehérnépek, e hálátlan dögök,
legalább füstje marja szép szemük,
míg engem elvisznek az ördögök!