Elpihent a bárka a parti fövenyen nem hintáztatja az örök hullámverés. A zsákmányt elosztottuk, a társak hazamentek, csak engem tart a parton különös késztetés.
Minden vízen töltött nehéz nap után, mikor alkonyba vált a sűrű délután, még eltűnődve, meg-megállva, járok egyet itt; szívemet csodákra tárva még várok valamit.
Hallgatom a csendet, a semmi moraját, hűvös szél simítja a hullám taraját, lassan a nagy vízbe belefúl a nap. Indulhatok már… a csoda elmaradt.
