A Csönd Királya én vagyok.
Kertemben ülve hallgatok.

Tócsába loccsanó csepp csobbanását.
Tetőn lecsusszanó olvadó jégkását.

Tobozreccsenést, bogársikolyt,
melyet óvatlan cipőtalp eltiport.

Hulló falevelek keringő neszét,
mit kósza szellő hord szerteszét.

Hallgatok örömöt, bánatot.
A Csönd Királya én vagyok.

Cickány cincog,  fűben sün motoz
az avarra ág hull és tavalyi toboz. 

Fenyőtű vastagít régi szőnyeget
páfrányok zsonganak éneket.

Fecskék ringanak villanydrótokon.
Búcsúdal peng az őszi húrokon.

Oly kék az ég, mint szemed és a jég.
Csodálom mindkettőt. Csendben hallgatok.

Kertemben mélyül  a vízmosás.
Csöndkirály én vagyok, senki más.

Borostyán fonja be szívemet
Ha majd a csönd engem eltemet.