A feketefenyőn karcsú gyertyák nőttek
üdezölden ragyog már a mahónia,
sárga virágzata émelyítőn édes
mint a szintetikus vanília.
Almafánkon a harkály kopácsol
mint egy tetőt javító büszke ács;
a zöld küllő meg hangyákat harácsol
megritkul bizony a felvonulás.

Süt a nap hétágra, de aztán elbuvik,
hűlt kéményen gubbaszt a szunyókáló kuvik,
a fényben hunyorog, fejét megforgatja…
a fű között surranó cickány se izgatja.
Vörösbegy ugrándoz tavalyi avaron,
ijedten végigmér, de én nem zavarom,
böngészhet nyugodtan a bangiták alatt
míg felettünk a nap lassan áthalad. 

Írni kéne valami „tavaszit”, de  látom,
nem lesz ebből vers, hát veszem a kabátom,
a faluban vár söröm és kocsmaasztalom,
barátom már osztott… (két tök a talon).