Tintakék éjszaka jár-kel ligetünkben
gyöngykavics csikordul léptei nyomán
bársony köpenyébe borzongva bebújva
holdfényes ösvényen lépdel szaporán.

A fekete víznek tajtékja se fröccsen
tört kagylóhéj hever az algás köveken
az éj talpa alatt ha néha megreccsen
megremeg a táj, megáll a furcsa idegen.

Hallgat a füzesben az éji madár
nem csapong vadászó denevér se már
csak a holdfény kúszik a síma köveken.

Fehér kézben fonódó fekete fonal
titkokat rejt, iránya folyton változik
mint folyómban a bűvös sodorvonal.