a szilvaszem a vízbe hullt
mélybe süllyedt felpuhult
kishalak és ászkarákok
cibálják héját és húsát
neki már elmúlt
míg másnak most tetőz
a diadalmas ifjúság

bennem is egyre több
a korhadó anyag
szívizmom görcsöl
memóriám hanyag
nem tartja rendben
a ritmust a rímeket
elfelejtem már a pontos
számokat és a címeket
vagy tán  nem is fontos
semmi rész ha úgyis
régtől döglődik az egész? 

látásom homályos
kezem is megremeg
én is vízbe hullok
így lesz sztorim kerek
elsüllyedek mint szilvaszem
kőkemény éltem
felpuhult tanulságát
az iszapba  mélyen elteszem