bársonyos éjszaka pergeti némán
ódon homokórán a múló időt
magam heverek csak az éjfeli órán
át- meg átizzadván  hűvös lepedőt

nincs másik test kinek nekifeszülve
lehetne megvívni szerelmi csatát
meddő vágyaimtól hiába hevülve
kergetem az álmom mely semmit se ád

hova tűntek már a szép tavaszi felhők
sétáján magányos a holdarcú leány
mással kacarásznak a dúskebelű delnők

nem érdekli őket a költő, a talány
egyik se akar ma lenge múzsa lenni
száguldani rímek hullámtaraján