Hófehér damaszt,
tompán csillanó óezüst,
kés, villa és kanál
az étkező antik asztalán...
és persze nemes porcelán.
Tucatnyi gyertyától
szelidül meleggé a sötét éjszaka,
vendégváró-marasztalóvá válik
a mindig hideg tisztaszoba.

És megjönnek, szép sorban!
Elfoglalják szokott helyüket,
folyik a csevely, találgatás...
a többiekről van-e híradás?
Arcuk örökre változatlan,
rózsás, kitelt, vidám...
Neki bajuk már többé nem lehet.
Én vagyok csak viaszfehér,
beteges,  halovány...
képviselem köztük a múló életet.