Sárgult levélből kotort máglyák
fulladoznak az őszi ködben.
Hova tűntek a nyári mágiák? 

A tűzugrásban kipirult leányok
kacagását szétszórta a szél
és szomorkás szordínóra váltott, 

hideg harmatcsepp csurran
a csupasz cserjeágakon,
párját hívó madár nem dalol… 

Kórón kérődző tehenek bőgnek,
a kifosztott, sáros legelőkön
ördögszekerek kergetőznek 

és csak én idézek makacsul
tovatűnt nyári mágiát,
a szénaboglyák  szerelemszagát,

az összefonódó, becéző kezek
emléke győzköd, hogy még létezek
nem vesztem bele a ködbe, az őszbe…

Juharlevelek hullanak rám,
egymással csendben keringőzve.