Változatok egy témára
Vendég a téli kertben
(egy)
Hullott almát kapar az őz
a szemcsés hó alól
barna szeme rajtam időz.
Egy szökelléssel távozik,
üres a kert megint
himbálózik a cserje ága…
az őznek búcsút int.
Én maradok csak és a pad
két öreg bútordarab;
űzött őzem a túloldalon
új almába harap.
Gyere vissza, várlak én!
- suttognám az őznek…
fejemben mint a muslicák
rímek kergetőznek.
(kettő)
A nyár halkan elment,
mint aki itt se volt;
s lám, már a bús ősz is
messzire kóborolt.
Kijöttem a kertbe
egy halk búcsúszóra,
mint öreg tanár
az osztálytalálkozóra.
Porcukor hóval van behintve
az elrozsdált levelek halma,
szanaszét gurulva illatoz
a fagypuhította golden alma,
közöttük finnyás őz válogat,
s patájával néha toppant,
mikor a szomszéd kertben
a roppant diófa törzsére
kíváncsi harkály koppant.
Aztán unottan odébbáll,
nem zörren lépte nyomán
már a sündúlta avar,
ülök padomon, hideget se érzek,
már csak a csönd, a csönd zavar.
|