Eszemet vesztem e nőtől,
ettől a buja bestiától,
megőrülök érte és tőle,
testének minden hajlatától...

(ó, a trópusi nagymacskák
pézsma- és vérszaga,
fátyolként libbenő
kábító illata
lótusznak és a szantálfának,
ezernyi örvénylő képzete
a Kámaszútrának...
ahogy folyton és fojtón
kavarog felettünk
betódul ajtón és ablakon,
míg süketen, félig vakon,
minden mást feladva; feledve
morált, illemet és józan észt
űzzük, hajszoljuk végzetes,
végletes, bűnös szenvedélyünk
mely tűzvészként emészt...)

Eszemet vesztem e nőtől,
ettől a buja bestiától,
parázsként perzselő szemétől
lobogó lángtenger hajától...

Nem tudok szabadulni tőle,
ettől a buja bestiától;
nem várhatók kegyelmet immár
sem élettől, sem a haláltól
és ha mégis elereszt
sem szabadulok többé...
a vér, a pézsma, a szerelem
lepelként rámboruló illatától;
a tűzvészként tomboló
vágynak és szenvedélynek
lelkemet átitató
vad szagától.