Tejfehér, tömött mellén
megfeszült a blúz,
odapréselődött mellém
és az ócska busz
hörögve és zihálva
elindult a zűrös éjszakába.

Ő minden zökkenésnél
sikkantva rámborult,
aztán egy fordulónál
a sarokba szorult…
A kéjes percek gyorsan teltek, 
végül nem maradt hátra más,
csak a recsegő dobozhang:
Végállomás!

Leszálltunk egymásról
végre, nagy sietve,
el is búcsúztunk,
azt hittük örökre…
Kár, hogy nem szálltam
ki én még félúton…
most az idézést szorongathatom
tejfehér, tömött mellei helyett
a zsúfolt járaton.